Reményi Károly karnagy úr Szent Adalbert-díjban részesült!

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével 2017. április 22-én, Esztergomban ünnepi szentmisével emlékeztek meg Esztergom-Budapesti Főegyházmegye védőszentjéről, Szent Adalbert püspök és vértanúról. Ebből az alkalomból Szent Adalbert-díjakat adtak át.

Az elkötelezett, Egyházat támogató munka elismerésére alapított Szent Adalbert-díj kisérem fokozatában részesült Reményi Károly karnagy úr is, akinek ezúton is gratulálunk és jó egészséget kívánunk!

 A Magyar Kurír az alábbiakat írta: "Reményi Károly neve – karnagyi és zenetanári tevékenysége révén – Esztergomban, de az ország zeneértői körében is közismertté lett. 1968-ban megalapította a Városi Szimfonikus Zenekart, mely a vallásos és egyházi művek előadásában is jeleskedett. Tehetsége mellett külön elismerést váltott ki Esztergom lakóiból rendszeresen gyakorolt, katolikus hitben elkötelezett élete."

Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/ministransok-unnepe-es-szent-adalbert-dijak-atadasa-esztergomban

 

    AZ ABLAK BEZÁRÁSA